A 100% pamutvászon, méltán közkedvelt, népszerű növényi alapanyag, mely köszönhető, a sok pozitív tulajdonságának. Ezen tulajdonságok közül kiemelhető a természetes mivolta, az ember bőrével érintkezve, a legritkább esetben okoz allergiás tüneteket.
Légáteresztő, és nedvszívó képessége, valamint hőtartó mivolta is kiváló.
A pamutból szőtt vásznak sokoldalúsága, hétköznapi felhasználhatósága is említendő pozitív tulajdonság.
Szinte minden lakásban, enteriőrben jól alkalmazható, köszönhetően annak, hogy mára már, modern, színes, nyomtatott, mintákkal örvendeztetnek meg a gyártók.
Nem utolsó sorban említve ruházatban, valamint a népviseletben elfoglalt helyét.
Varrás előtti beavatása ajánlott, mivel 5-12 százalék is lehet a zsugorodási aránya.
Hajlamos a gyűrődésre, ezért mosás után elkerülhetetlen a vasalás procedúrája, de ezzel szemben, jól tűri a forró vassal való találkozást. Általában ajánlott mosási hőmérséklet 30 – 40°C, magasabb hőfokon többet zsugorodhat, illetve a színes, mintás, főként a sötét színekre festett anyagoknál, a magas hőmérséklet miatt színvesztés, színkopás fordulhat elő. (Lehetőség szerint, szárítógépben ne szárítsuk.)
# Esetleges elhasználódás esetén, nem okoz ökológiai problémát, hiszen tudjuk, hogy 100%ban lebomlik. #
Kezdőlap » Shop » Méteráru » Egyszínű pamutvásznak » Pamutvászon egyszínű vanília sárga 150 cm

Sárgás barna színű pamutvászon
1.400 Ft /méter

Pamutvászon egyszínű borszínű 150 cm
1.450 Ft /méter
Pamutvászon egyszínű vanília sárga 150 cm
1.500 Ft /méter
A feltüntetett ár az Áfát tartalmazza!
100% pamut 140 g/m²
Lepedő és ágynemű készítésre is alkalmas.
Minden eszközön amin a képet nézzük, a színértékek más-más módon van beállítva,
ezért a valós látványhoz képest, árnyalati eltérések lehetnek.
Mindíg az adott vászonról készítjük a fotókat!
Leírás
További információk
Anyagösszetétel |
100% pamut |
---|---|
Felhasználás |
ágynemű, függöny, oviszsák |
Szélesség |
150 cm |
Szín |
sárga |
Súly |
140 (+/- 5) g/ m² |
Vélemények (0)
„Pamutvászon egyszínű vanília sárga 150 cm” értékelése elsőként Válasz megszakítása
Cikkszám:
EPV-018
Kategóriák: Egyszínű pamutvásznak, Méteráru
Értékelések
Még nincsenek értékelések.